Ne vásároljunk adatbázist, mert megüthetjük vele a bokánkat

Ne vásároljunk adatbázist, mert megüthetjük vele a bokánkat

Van az emberben egy szinte kitörölhetetlen jellemvonás. Mindent akar, és lehetőleg azt is azonnal. Ezért lehetséges az, hogy nagyon sok cég dönt úgy, hogy nem vesződik ügyféladatbázis kiépítésével, hanem vásárol egyet. Pedig sokszor ekkor veri az első szöget vállalkozásának a koporsójába.

Tudjuk, hogy ezek nagyon erős szavak, de mindjárt meg is világítjuk, hogy miért legalább ennyire igazak is.

Tisztázzuk… miért fontos az ügyféladatbázis?

Azt azért most rögtön leszögezzük, hogy ma a direkt marketingnek lételeme az ügyféladatbázis. Mert a kommunikáció az interneten keresztül még teljesen személytelen. Nem tudjuk megfogni a látogató kezét, és körbevezetni, megmutatni neki a kínálatunkat, és közben szimpátiát építeni. Ezért elengedhetetlen, hogy valamilyen módon tudjunk kapcsolódni hozzá. Erre kínál kiváló megoldást az ügyféladatbázis, amely az ügyfelek által megadott különféle adatokat tartalmazza. Az online marketing legnagyobb kincse az elektronikus cím, azaz a látogató email címe. Ez egy olyan kapocs köztünk, és közte, amely online mércével mérve korlátlan lehetőséget ad a kezünkbe.

A következő sorokban a vásárolt adatbázis veszélyeiről lesz szó, de azt előtte mindenképp kiemelnénk, hogy a semminél minden jobb. Ha nincs kapacitásunk, és türelmünk saját adatbázist felépíteni, akkor vásárolhatunk is egyet, de hamarosan fény derül arra, hogy így végül miért kerülhet többe a hús, mint a leves.

A vásárolt adatbázisok jogilag támadhatóak

Adatbázist vásárolni a magyar jog szerint ma minimum szürkezónás vállalás. Persze lehetne ezt tisztességesen is csinálni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy rengeteg összetákolt, alacsony hatékonyságú ügyféladatbázis kering a piacon, ezért nagyon könnyen beléjük futhatunk. Ezek sokszor olyan email címeket is tartalmaznak, amelyek nem az ügyfél által kerültek be a rendszerbe, hanem ilyen-olyan, törvényi szabályozást figyelembe nem vevő módszerekkel. Épített adatbázisnál mindössze egy egyszerű beleegyezésre van szükségünk az ügyféltől, és azonnal teljesen legális a tevékenységünk.

clause-105201_1280

A vásárolt adatbázisokban lévő ügyfelek valójában nem érdeklődnek a termékeink, szolgáltatásaink iránt, nem elkötelezettek
A vásárolt adatbázis egyik legnagyobb hátránya, hogy nem elkötelezett felhasználók adatait tartalmazzák. Olyanoknak küldünk levelet, akik még sosem hallottak rólunk. Kicsit olyan ez, mint amikor kéretlenül odamegyünk valakihez, és csodálkozunk, hogy elhajt minket. Míg ha más körülmények között találkozunk ugyanazzal az emberrel, akkor lehet, hogy egészen másképp alakul a történet.

A vásárolt adatbázisok agyonhasználtak

Nem a legszebb szó, de ez fejezi ki igazán a benne rejlő veszélyt. A vásárolt adatbázis nevében is benne van, hogy meg lehet vásárolni. Azaz biztos, hogy nem mi leszünk az elsők, akik így teszünk. Ezért előttünk már szétspammelték az összes email címet, ami szintén nem sok jót jelent nekünk. Mert könnyen lehet, hogy már immunissá váltak, vagy már nem is használják az adott fiókot. Ennek hosszú távú következménye is lehet, amibe sok adatbázis értékesítő nem gondol bele. Az emberek sehová nem iratkoznak majd fel, hiszen előttük lebeg a szétszemetelt korábbi postafiókjuk emléke.

news-634808_1280

Az épített adatbázis ellenben csak a miénk, hiszen mi építettük, a saját ügyfeleink adatai találhatóak meg benne.

A vásárolt adatbázis sosem naprakész

Bármit is állítanak az eladók, ennek ne dőljünk be. Mert a vásárolt adatbázis egyszerűen nem lehet naprakész, hiszen a vizsgálatok szerint évente egy adatbázis akár negyede is lemorzsolódhat. Márpedig ezt nyomon követni egy összetákolt adatbázisnál szinte lehetetlenség. Az épített adatbázisnál viszont előre szűrt adatok kerülnek be, így a veszteség is jóval kisebb lesz.

Nem is kell tovább ragozni azt, hogy miért terelhet egy vállalkozást nagyon gyorsan mellékvágányra egy vásárolt adatbázis. A fenti okok bármelyike egyedül elegendő ahhoz, hogy ne a várt eredménnyel záruljon egy amúgy jól összerakott marketing kampány.